A Szent István-városon belül található legfontosabb egység Műkertváros. A Műkert a vasút és a Mártírok útja közrefogta ligetben épült meg. A művésztelep villáit, műtermeit 1912-ben építették Jánszky Béla és Szivessi Tibor tervei alapján. Első két vezetője Iványi-Grünwald Béla és Révész Imre voltak. A második világháborúban súlyosan megrongálódtak az épületei. 1957-től állami kezelésbe került. Számos vendégalkotót hívtak meg a kecskeméti művésztelepre. A 18 hektáros ligetben hozták létre az egyre népszerűbb állatkertet is, amely a kecskeméti apróságok közkedvelt kirándulóhelye is egyben. Műkertváros arculata sokszínű. Maga a városrész építészeti szempontból külön áll Kecskemét többi részétől. Az 1960-as években kezdték kiépíteni a lakótelepet, amely túlnyomó részt 3-4 emeletes téglaépítésű házakból, később az 1970-es évektől panel technológiával épült házakból állt. A lakótelep mellett számos családi ház is épült, és még ma is épül a városrészben. A városrész infrastruktúrája jó; a fejlődésnek köszönhetően bölcsőde, óvoda és általános iskola is épült, továbbá ABC, orvosi rendelők, gyógyszertár és kápolna is található itt. A szórakozásra kocsmák is kiépültek. A műkertvárosban építése tervbe van véve városrészi posta létrehozása is. A városközponttal való összeköttetést a 3-as és a 25-ös autóbuszok biztosítják.
Fekvése:
A város délnyugati részén található, jól elkülöníthető egység az egykori 44 számú főút és a szegedi vasútvonal között. A település többféle funkciót is ellát.
Hírek
Lánchíd U. Á. I.
Meccs 2010.02.20 10:30-as kezdés!
Várunk mindenkit!
Csók a családnak. hálló hálló
Szavazás